Lekvárt főzni életérzés. Sokan a csipkekendős, keményített köténykés nagymamákhoz asszociálják e tevékenységet, de bízvást állíthatom, hogy melegítőnadrágban, indukciós tűzhelyen, youtube-ot hallgatva is átjön a lényeg. A kétkezi alkotás, a gondoskodás öröme, a gyümölcsillatban úszó konyha, no és nem utolsósorban a mennyei íz! Egy télen felpattintott lekvárosüvegbe belekanalazni olyan magával ragadó élmény, hogy igazán megéri a belefektetett néhány órás munkát. Egyáltalán nem ördöngösség! Ráadásul a házilag készült változatban pontosan tudjuk, mi van, és nem is kell kilószámra cukorral, pektinnel vagy - még leírni is rémes! - zselatinnal tömni magunkat, mint a legtöbb bolti változatnál.

Jöjjön tehát a két hozzávalós, üdítően minimalista eperlekvár!

Az első és legfontosabb hozzávaló maga az eper. Ez nem elhagyható, nélküle nem fog olyan jól sikerülni az eredmény. A másik hozzávaló nálam a xilit volt. Természetesen a mezei fehér cukor is megteszi, de én évek óta xilitet használok. Annak ugyanis gombaölő hatást tulajdonítanak, ami nem hátrány, ha a gyümölcsök penészesedési hajlandóságát tekintjük. Meg jobb a glikémiás indexe, és kevésbé kapok inzulinsokkot tőle, amikor teljes önátadással feledkezem bele egy üvegbe, és csak a végén veszem észre, hogy már megint kiürült, pedig csak egy néhány kanállal akartam kóstolni. Más édesítőszerrel még sosem próbáltam. (Eritritet egyébként nem javaslok, a jellegzetes, de meghatározhatatlan, kissé "mentolos-hideg" íze miatt.)

A hozzávalók tehát:

- Eper (más gyümölccsel is helyettesíthető, de akkor nem eperlekvár lesz)
- Xilit (más édesítőszerrel is helyettesíthető, ettől még eperlekvár lesz)

Fogjunk egy jó nagy fazekat, tegyük bele a kicsumázott epret és a cukrot/édesítőszert, majd kezdjük el főzni. A xilit mennyiségét illetően csak hozzávetőleges arányokban szoktam gondolkodni. Attól is függ, mennyire édes a gyümölcs, no meg attól, ki mennyire édesen szereti a lekvárt. Most körülbelül 12 kilogramm eperhez zuttyantottam egy kiló xilitet, és elégedett voltam a végeredménnyel. De ezt érdemes lazán kezelni, mint egy latin temperamentumú udvarló ígéreteit, és egyéni ízlés szerint testre szabni. 

Ahogy a gyümölcs átmelegszik, elkezd levet engedni, és ebből a tulajdonságából később sem enged. Ezért aztán húsz-huszonöt perc elteltével egy merőkanál segítségével lekanalazzuk a levet, átszűrjük és egy másik lábosban tovább forraljuk még néhány percig. Rakhatunk bele egy kis extra xilitet/cukrot is. A gyümölcshúst legalább egy órán keresztül főzzük, időnként megkeverjük, hogy ne kapjon oda, és közben szorgalmasan kóstolgatjuk, mert nagyon finom! Ha úgy ítéljük meg, hogy elkészült, akkor még ne zárjuk el alatta a gázt, hanem következhet az üvegekbe töltés.

Az üvegekbe töltés a tartósítás lelke, ezért fontos, hogy ezt a műveletsort tökéletesen reprodukáljuk! Fogjunk egy magas falú tepsit, ültessük bele az üvegeket, amelyekbe majd a lekvárt szándékozzuk betölteni és öntsünk a tepsi aljára legalább három ujjnyi vastagon hideg vizet. (Az üvegekbe ne.) Gyújtsunk alá és várjuk meg, amíg az üvegek körül forrni kezd a víz. Forraljuk legalább 5 percig az üvegeket! Ezután a tűzforró lekvárt (ezért fontos, hogy ne zárjuk el korábban a gázt alatta) öntsük bele az üvegekbe, tekerjük rá jó szorosan a tetőt és egy pillanatra fordítsuk őket a fejük tetejére, hogy a forró massza a tető belsejét is érje. Miután visszafordítottuk, tekerjük körbe újságpapírral, majd mehet egy törülközővel kibélelt fonott kosárba dunsztolódni. (Fonott kosár híján törülközővel kibélelt bőrönd is megteszi.) A dunsztolás lényege, hogy minél lassabban hűljön ki a lekvár. Az üvegek tepsiben történő melegítésének kettős célja van. Egyfelől, így gondoskodhatunk az üvegek csírátlanításáról, másfelől pedig nem javasolt hideg üvegbe forró folyadékot önteni, a hőkülönbség hatására megrepedhet az üveg fala. 

Közben a szörpöt is töltsük hasonló módon előkészített üvegekbe, és ők is mehetnek a dunsztba. Két-három nap múlva előbányászhatjuk az üvegeket, mehet rájuk a címke (gyümölcsfajta és évjárat), aztán helyet foglalhatnak a kamra polcán, további sorsukra várva.