2018. máj 08.

Miért zabálunk, amikor tudjuk, hogy nem kéne?

írta: Introvertált aktivista
Miért zabálunk, amikor tudjuk, hogy nem kéne?

Valószínűleg elég sokan vagyunk, akik erre a kérdésre keressük a választ. Részben, mert szeretnénk egészségesebben élni, részben, mert szeretnénk át- vagy visszavenni a kontrollt afelett, hogy mit gyömöszölünk az arcunkba, és miért van az, hogyha egyszer tudjuk, hogy mi az egészséges, akkor miért eszünk olyan élelmiszereket, amelyekről biztosan tudjuk, hogy nem azok. Dr. Douglas Lisle pszichológus is keresi erre a választ: egyrészt, mert a pszichológusok minden pszichés jelenségre választ szeretnének, másrészt, ha esetleg megtalálná, akkor abból igen jól meg tudna élni. 

reasons-you-cant-lose-weight-1-youre-eating-like-a-30314236.png

Az teljesen nyilvánvaló, hogy nem azért nem étkezünk (elég) egészségesen, mert nem tudjuk, mit kellene ennünk és mit nem. Nem az információ hiánya az, ami döntő ebben a kérdésben, hanem valami egész más. Erről beszél Lisle ebben a Ted Talkban, sőt egy könyvet is írt róla. Ha nincs kedved végigolvasni vagy végignézni, akkor a lényeget összefoglalom az alábbi posztban. 

Lisle cápákkal és madarakkal példálózik, de anélkül is megérthetjük: nagyon hasonló ösztönök uralják a viselkedésünket, mint az állatokét. A pszichológus "motivációs triásznak" nevezi azt a három drive-ot (hajtóerőt), melyek meghatározzák a viselkedésünket, legyünk egyébként bármilyen szofisztikált és civilizált lények. Ezek:

1. Az állatok - beleértve minket, embereket is - pozitív megerősítőket (incentíveket) és élményeket keresünk, melyektől jól érezzük magunkat, nem mellesleg növelve a dopamin-aktivitásunkat.

2. Tudunk kell, mikor hibáztunk. Mindent megteszünk, hogy elkerüljük a fájdalmat.

3. Mindent megteszünk, hogy a lehető legkevesebb energiabefektetéssel a lehető leghatékonyabbak legyünk.

Evolúciós környezetben ez a leghatékonyabb viselkedés számunkra. A mai urbanizált világunk nem evolúciós környezet - mindazonáltal viselkedésünk mozgatórugói nem változtak túlságosan sokat. Idegrendszerünk, neurotranszmitter-háztartásunk és viselkedésünk ezek köré épült ki az évezredek-évmilliók során, ez szolgálta a túlélésünket is. Ám a mai világban a belső, idegrendszeri iránytűnk már nem igazán szolgál minket, sőt inkább hátráltat abban, hogy az egészséges étkezés ösvényére lépjünk, vagy ott tartósan megmaradjunk. Miért?

Ma ultrafeldolgozott világban élünk. A természetben sem ilyen mennyiségben, sem ilyen minőségben nem fordult elő élelmiszer, mint ma egy jól felszerelt hipermarketben. Árubőség, élelmiszertúltengés és az ízek olyan kombinációja, mellyel a természetben soha nem találkoztunk. A gyümölcsök, zöldségek, magvak, hüvelyesek és gabonák soha nem bírtak olyan ízzel, még fűszerek hozzáadásával sem, mint amit laboratóriumokban kísérleteznek ki és állítanak elő.

A feldolgozott élelmiszerek ízvilága azonban megzavarja az agyunkat, mely a túlélésre kalibrálta magát. Beleharapunk egy olyan magas kalóriatartalmú ételbe, mely a természetben nem fordul elő, s az agyunk azt hiszi, a túlélés problematikája örökre megoldódott. Kiadja a parancsot, hogy még többet faljunk be ebből az ételből, amennyi csak elérhető. Dopamintermelésünk az egekbe szökik, eufórikusan érezzük magunkat, és soha többé nem akarunk visszatérni a természetes ételekhez. Egyrészt, mert közel sem érezzük annyira finomnak őket, másrészt, mert nem tartalmazzák a só, a cukor és zsír olyan - őrületesen jutalmazó - kombinációját, mint a feldolgozott ételek. Mi a sütemény? Magas kalóriaértékű zsír és cukor. A természetben ez a kettő sosem fordul így elő. A sült krumpli? Só és zsír. A sajtok szintúgy.

A zsír és a cukor kalóriatartalma magas, és a profi szakemberek által kifejlesztett, tuti ízkombináción túl az tűnik adaptívnak, hogy amíg csak lehet, minél többet együnk belőlük. Fogyasztásuk erőteljes dopaminfelszabadulással jár, amely megerősíti ezt a viselkedést, mintegy rögzíti a repertoárunkban. Extrém módon motiváltak leszünk, hogy legközelebb is ilyen ételeket fogyasszunk - a természetben soha, míg manapság szinte korlátlanul férünk hozzá ezekhez az erőforrásokhoz. Az evés gyakorlatilag pszichostimulánsként hat - a drogokhoz némileg hasonlóan - döntő szerepet játszva a jutalmazási-megerősítési folyamatokban, és már rég nem a szükséges kalóriamennyiség megszerzéséért eszünk, hanem a további dopaminfelszabadulásért. 

Ez tehát az örömcsapda, melyről dr. Lisle beszél: a feldolgozott ételek beindítják a dopaminpályákat, melyek azt üzenik, helyesen cselekszel, amikor ezeket az ételeket fogyasztod, hiszen örökre megoldódik a jó minőségű, édes, zsír- és kalóriadús táplálékból eleget szerzés késztetése. És mit számít az a kis tudatosság, a kortikális funkciók a mélyebb agyi képletekben fészkelő, ösztönvezérelt késztetésekhez képest? Lássuk be, nem túl sokat. A dopamin olyan erőteljes jutalmazó, hogy tudatosságunk igencsak nehezen veszi fel vele a harcot. Hosszú távú célok? Ugyan már! Mikor itt kelleti magát a zsírban, cukorban és kalóriában gazdag, frissen sült, kívül csokis, belül lekváros fánk! 

Hogy mi ebből a kiút? Dr. Lisle szerint az, ha áttérünk a teljes értékű növényi táplálkozásra, messziről elkerülve a feldolgozott élelmiszereket. Ez nem lesz feltétlenül könnyű, hiszen hozzászoktunk már az utóbbiak intenzív ízéhez, a sóhoz, a zsírhoz a cukrokhoz. Ám szép lassan újra adaptálódunk a természetes ízekhez, zsír-, só- és cukortartalomhoz. Megszokjuk a természetes ételeket és újra ízleni fognak. A rostbevitel fokozása is hozzásegít, hogy elkerüljük a dopaminfröccsöt. Dr. Lisle azt javasolja, fogyasszunk minél több smoothie-t és turmixot az átállsi időszakban, lehetőség szerint zöldet. A rostok lassítják a cukor véráramba kerülését, a gyümölcs-zöldség kombó pedig kiiktatja a sót és a zsírt a képletből - így később mindkettő jobban fog ízleni természetes formájában. A pszichológus nem ígér könnyű sikert, de azzal biztat, a teljes értékű növényi étrend segíthet kikerülni az örömcsapdából, hogy elindulhassunk a tartós egészség felé. Egy próbát mindenesetre megér. 

Szólj hozzá

információ pszichológia egészséges életmód növényi étrend egészségpszichológia